Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tottenham: friss kupa-győztes edző a jelöltek között! – sajtóhír

Mindössze egy forduló van hátra a Premier League 2020/2021-es idényéből. Ám továbbra sem tudni, hogy a következő kiírástól ki veheti át a Tottenham Hotspur irányítását, melyet jelenleg a rendkívül fiatal Ryan Mason vezet. Korábban a sajtó Antonio Conte nevét hozta fel, most viszont egy újabb jelölt került be a kalapba…

A Bild információi alapján a Tottenham Hotspurt szemet vetett a Borussia Dortmund irányítását a szezon közben átvevő Edin Trezicsre. A fiatal szakember hozta a vártakat, hiszen Bajnokok Ligáját érő helyre jutott vele a BVB, illetve a Német-kupát nagyon simán nyerték tanítványai a Leipzig ellen. Mindhiába a siker, hiszen az már korábban eldőlt, hogy a következő idénytől Marco Rose ül le a Dortmund kispadjára. Trezic pedig ismét a segédedző szerepét töltheti majd be. 

Trezic segítőként Favre mellett megfordult Slaven Bilic mellett is a Besiktasnál, majd a West Ham Unitednél. A 38 esztendős szakember korábban pedig évekig dolgozott a Dortmund utánpótlásában és volt a klub scoutja.