Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Simeone szerint az Atlético és a Valladolid is az életét fogja adni azért, hogy elérje a célját

A spanyol labdarúgó-bajnokság utolsó fordulója igazán izgalmasnak ígérkezik, ugyanis a bajnoki cím sorsa, valamint az Európa-liga indulás és két csapat kiesése is ma fog eldőlni.


Diego Simeone a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az Atlético Madrid és ellenfele, a Valladolid is az életét fogja adni a ma esti mindent eldöntő találkozón. Az összecsapás mindkét fél részére nagyon fontos, hiszen a Matracosoknak a bajnoki cím forog kockán, míg a Lila-fehéreknek a bennmaradás, így egy igazán kemény mérkőzésre számíthatunk este.

“Ez egy döntő, ahol két csapat eltérő célokért küzd, és mindkettő az életét adná, hogy el is érje azt. Nagyon hosszú volt a szezon, sok mindenen mentünk keresztül, és most azon kapjuk magunkat, hogy a bajnoki címért lépünk pályára” – nyilatkozta Simeone.

Az Atletinek csak győzelem esetén nem kell figyelnie a Real Madrid – Villarreal találkozóra, ami szintén nagy téttel bír, hiszen a Királyiak bajnokok lehetnek, ha döntetlent játsszanak a Matracosok, míg a Sárgák az Európa-ligát érő 5. és 6. helyért vívnak nagy harcot majd a Sociedaddal és a Betissel. A Valladolid csak abban az esetben maradhat jövőre is az élvonalban, ha botlik az Elche és a Huesca is.