Hosszabbítani készül a Barca csatára – sajtóhír

Az aktuális katalán lapinformációk szerint bár korábban a távozására is nagy esély nyílt, most úgy tűnik, hogy a Barcelona hamarosan megújíthatja szertelen támadója szerződését…

A Mundo Deportivo értesülései szerint a Barcelona csapata hamarosan meg fogja hosszabbítani Ousmane Dembélé jövő nyárig érvényes kontraktusát a csapatnál.

Mint ismeretes, a 24 esztendős csatár a 2019-2020-as szezonban sérülései és formahanyatlása miatt mindössze öt bajnokin és négy BL-meccsen tudott csapata rendelkezésére állni, és csupán egyetlen találat fűződött a nevéhez. A múlt hétvégén befejeződött kiírásban viszont újra egyre hasznosabb tagja tudott lenni a csapatnak, minden sorozatot figyelembe véve 44 mérkőzés alatt 11 találatot jegyzett eddig a 2020-2021-es kiírásban, így újra ki tudta harcolni magának, hogy csapatánál számítsanak rá.

Dembélé ennek ellenére egyelőre kevésbé tudta igazolni az előzetesen hozzáfűzött reményeket, hiszen emlékezhetünk rá, hogy 2017 nyarán 105 millió euró és további bónuszok ellenében igazolta le őt a Barca a Borussia Dortmundtól. Számos sérülése és pályán kívüli kihágása révén korábban sokszor adódtak nézeteltérései a klubon belül, de miután megannyi alkalommal hiába próbáltak meg eladni, úgy tűnik, hogy a régi-új elnök számítana a tehetséges csatárra, aki előtt adott esetben még hosszú jövő állhat a Camp Nouban.

A korábbi beszámolók szerint Dembélét a Juventus és a Liverpool csapata egyaránt szívesen látná soraiban a következő szezontól.