Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barcelona visszavásárolhatja korábbi kapusát – sajtóhír

A katalán együttestől biztosan távozni fog a jelenlegi második számú hálóőr, Murara Neto, akinek a helyére az utánpótlásból szerettek volna felhozni kapuvédőt, azonban mégis lehet a másik utat választják a spanyol gigász vezetői.


A Mundo Deportivo értesülései szerint, a Barcelona megpróbálja visszacsábítani a Valladolidtól korábbi kapusát, Jordi Masipot. A 32 éves hálóőr kiesett a Lilákkal az élvonalból, azonban ő végig remekül védett a szezonban, így a spanyol portás nyakába nem lehet varrni a kiesést.

Korábban sokáig tűrte még a harmadik számú kapus pozíciót is a katalánoknál, de a Valladolid vezetősége elmondta, hogy bíznak a tudásában és első jelölt lenne a posztra, így nem is volt kérdés a váltása és a szerződtetését meg is hálálta az évek alatt.

Masip jelenlegi szerződése 2022-ig szól, ennek következtében, ha egy minimális pénzt szeretne belőle látni a spanyol másodosztályú klub, akkor meg kell váljanak tőle a nyáron. A vételára nagyjából másfél millió euró lehet a hírek szerint.

A 32 éves labdarúgó 142 alkalommal védhette a Valladolid kapuját, ezekből 34-en húzta le a rolót és összesen 184 gólt kapott.