Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az UEFA eltörölheti az egyik legmegosztóbb szabályt

Az Európai Labdarúgó-szövetség 56 évet követően ül le majd tárgyalni az egyik legvitatottabb szabályról, amelyet valószínű, hogy kiiktatnak a sorozatokból.


Az UEFA illetékesei tárgyalóasztalhoz fognak ülni és megvitatják az idegenben lőtt gól szabályát, mert úgy gondolják, hogy ideje múlt és már nincs szükség rá.

A Bajnokok Ligája és Európa-liga mérkőzéseken már rendre megszokhattuk, ha egy oda-visszavágós párharc során összesítésben döntetlen a végeredmény, akkor az a csapat jut tovább, amelyik idegenben több gólt rúgott. A szabályba több vezetőedző, játékos vagy éppen klub tulajdonos és elnök belekötött már valamilyen módon, és a Daily Mail információi szerint az UEFA is eltökélt eltörlésében, a The Times pedig úgy tudja, hogy már pénteken eldől a szabály jövőbeli sorsa.

Giorgio Marchetti, az UEFA főtitkár helyettes az alábbiakat mondta ezzel kapcsolatban: “Az edzők szerint már nem olyan nehéz idegenben gólt szerezni mint korábban, ezért mindenképpen felül kell vizsgálnunk a szabályt.”