Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
A Kalapácsosok elégedettek a vezetőedző által végzett munkával, ennek következtében hosszútávon terveznek vele.
We are delighted to announce that manager David Moyes has signed a new three-year contract with the Club! ✍️
— West Ham United (@WestHam) June 12, 2021
A West Ham United hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbították David Moyes szerződését, aminek értelmében 2024-ig kötelezte el magát a londoni alakulatnál.
A Kalapácsosok élére 2019 december 19-én nevezték ki a skót szakembert, mert a kiesés ellen vívtak nagy csatát, és végül az 58 éves trénernek sikerült benntartania a West Hamet. Az elmúlt szezonban pedig a hatodik pozícióban zártak, így az Európa-ligában indulhat az együttes, pedig az idény előtt a 10. hely környéke volt a cél, ennek következtében nagyon elégedett a vezetőség a munkájával.
Moyes kinevezése óta 64 tétmérkőzésen irányíthatta a Kalapácsosokat, ezekből 28-at vett sikerrel 13 döntetlen és 23 vereség mellett. Érdekesség, hogy az 58 éves tréner előtte is a West Hamet irányította 2017 novemberétől 2018 májusáig, ám akkor nem jöttek be a számításai a csapatnál, majd körülbelül másfél évnyi pihenőt követően tért vissza a klubhoz.
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…