Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb 2020: Sterling góljával az angolok nyerték a D-csoport rangadóját! – videóval

Három évvel ezelőtt a világbajnokság elődöntőjében mérkőztek meg egymással az angolok és a horvátok, most viszont már az Európa-bajnokság csoportkörében „egymásra talált” a két válogatott. A találkozót egyértelműen az angolok kezdték jobban, de az első játékrészben nem tudtak előnybe kerülni. A második félidőben viszont Raheem Sterling betalált és ez a gól elégnek bizonyult a mérkőzés megnyeréséhez.

(Photo by Martin Rickett/PA Images via Getty Images)

Jóval lendületesebben kezdte a mérkőzést az angol válogatott, amelynek az első nagy helyzete a 6. percben alakult ki, de Foden lövése a kapufán csattant. Ezt követően Phillips kapáslövését kellett Livakovicnak nagy bravúrral hárítania egy szöglet után. A félidő felére sikerült visszafognia a horvátoknak a mérkőzés iramát, és egyre gyakrabban eljutottak az angolok kapujáig, viszont igazán komoly lehetőséget nem tudtak kidolgozni. A szünetig megmaradt a mezőnyben Southgate csapatának fölénye, de ezt nem tudták gólra váltani a stabilan védekező horvátok ellen, akik szinte teljesen semlegesíteni tudták Harry Kanet.

A második játékrész elején átadták a kezdeményezést az angolok, amit Modricék igyekeztek is kihasználni, és távoli lövésekkel veszélyeztettek. Az 57. percben aztán sikerült megszereznie a vezetést a „Háromoroszlánosoknak”, miután Phillips kiugratásából Sterling tudott eredményes lenni, 1-0! A 67. minutumban tovább növelhette volna előnyét Anglia, de Mount szabadrúgása kevéssel a kapu felett ment el. Nem sokkal később Sterling előtt adódott ígéretes lehetőség, viszont a City játékosa 12-13 méterről csúnyán a kapu fölé bombázta a labdát. Az utolsó 25 percben hiába próbálkoztak a horvátok, nem tudtak igazán nagy lehetőséget kidolgozni, így összességében megérdemelten nyerte meg a mérkőzést az angol válogatott.

Anglia – Horvátország 1-0 (0-0)
Helyszín:
Wembley Stadion Vezette: D. Orsato
Gólszerző: Sterling (57.) ill.-
Sárga lapok: Foden (64.) ill. Caleta-Car (42.), Kovacic (48.), Brozovic (66.)
Kiállítás: – ill. –

Anglia: Pickford – Trippier, Mings, Stones, Walker – Rice, Phillips, Foden (Rashford 71.), Mount, Sterling (Calvert-Lewin 90+2.) – Kane (Bellingham 82.) Szövetségi kapitány: Gareth Southgate

Horvátország: Livakovic – Vrsaljko, Vida, Caleta-Car, Gvardiol – Brozovic (Vlasic 70.), Kovacic (Pasalic 85.), Modric – Kramaric (Brekalo 70.), Rebic (Petkovic 78.), Perisic Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic

A mérkőzés összefoglalója:

A D-csoport jelenlegi állása: