Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem várt visszatérésre készül Rafa Benítez – sajtóhír

Szigetországi lapértesülések szerint az Everton megalapozott érdeklődése ellenére a rutinos spanyol szakember inkább korábbi csapata irányítását készül újból átvenni…

(Photo by Visual China Group via Getty Images/Visual China Group via Getty Images via Getty Images)

A Football Insider információi szerint Rafa Benítez mégsem lesz az Everton menedzsere, miután a Toffees szimpatizánsai nemtetszésüket fejezték ki a városi rivális korábbi mesterének kinevezését illetően. A forrás úgy tudja, hogy a spanyol trénere az általa már korábban is irányított Newcastle United csapatát veheti át.

A 61 esztendős edző január óta munkanélküli, utoljára a kínai Dalian Professional edzője volt, melyet 18 hónapon át irányított, azonban a 2020-as idényben nem jutottak be a rájátszásba. Benítez korábbi szerepvállalásai alkalmával többek közt olyan csapatokat irányított, mint a Valencia, a Liverpool, a Chelsea, a Napoli vagy a Real Madrid együttese. Legnagyobb eredménye a 2005-ös BL-győzelem volt a “vörösökkel”, de UEFA-kupát és Európa-ligát is nyert pályafutása során.

Benítez 2016 és 2019 között volt már a “szarkák” menedzsere, amikor visszajuttatta a Championshipből az együttest az angol élvonalba.