Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A PL-be igazolt a kiesett Werder kiválósága – HIVATALOS

A német kiesőtől az angol feljutóhoz igazolt a minap napjaink legnagyobb tehetségeként számon tartott koszovói labdarúgója…

(Photo by Martin Rose/Getty Images)

Az angol bajnokságba (Premier League) a másodosztály megnyerésével frissen feljutó Norwich City együttese a kedd esti órákban erősítette meg, hogy négy évre szóló megállapodást kötött a Werder Bremen csapatától érkező Milot Rashicával.

A 24 éves koszovói szélső három és fél év alatt húzóembere lett a német együttesnek, mely színeiben 100 tétmérkőzés alatt 27 gólt szerzett. Rashica legeredményesebb idénye a 2018-2019-es kiírás volt a gárdánál, amikor 9 Bundesliga-találattal együtt összesen 12 alkalommal vette be az ellenfelek kapuit. Rashica korábban a holland Vitesse, valamint hazájában a Vushtrria csapataiban szerepelt.

A tehetséges játékos feladata a “kanáriknál” minden bizonnyal az Aston Villához távozó Emiliano Buendía helyettesítése lesz.

Rashica fiatal kora ellenére 2016-os debütálása óta már 32 alkalommal lépett pályára hazája válogatottjában, ezen mérkőzések alkalmával pedig hat gólt szerzett.