Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AS Roma: Mourinho két kiszemeltje a napokban aláírhat a csapathoz – sajtóhír

Olasz sajtóinformációk szerint a Premier League-ből igazolhatnak hamarosan kapust és egy középpályást a Farkasok, már csak a csapataikkal kell egyességre jutniuk.

(Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Az AS Roma nagy erőkkel dolgozik az Arsenaltól távozni akaró Granit Xhaka, és a Wolverhampton kapusának, Rui Patríciónak a szerződtetésén, az átigazolásokban jártas Fabrizio Romano értesülései szerint. A Serie A-ban szereplő együttes már az elkövetkezendő napokban véglegesíteni akarja a két labdarúgó csapatváltását.

Az Ágyúsok középpályását már korábban szóba hozták a Farkasokkal, amely után nagyon megtisztelve érezte magát a svájci, hogy egy ilyen kvalitású olasz klub őt szeretné leigazolni és kijelentette, hogy szívesen folytatná a római alakulatnál. A Wolves portugál hálóőrének szintén ez a véleménye, sőt, ő a honfitársának, José Mourinhónak a kezei alatt dolgozhatna, így még egyértelműbb, hogy szívesen átigazolna a Serie A-ba.

Xhaka piaci értékét 22, míg Patrícióét 10 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.com. Előbbi kontraktusa 2023-ig szól jelenlegi klubjával, utóbbié pedig jövő nyáron lejár. A svájci középpályásért nagyjából 20 millió eurót szeretne kapni az Arsenal, a Wolves pedig csak 5 millió eurót kér kapusáért, akit az Olympiakosz szintén portugál hálóőrével, José Sával pótolna az angol klub.