Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Olaszország tökéletes eredménnyel, csoportelsőként jutott tovább az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjébe, ahol Ausztria ellen fognak pályára lépni. A mérkőzésen pedig visszatérhet az olaszok eddig sérült csapatkapitánya, Giorgio Chiellini is.
(Photo by Claudio Villa/Getty Images)
Jó hírek érkeztek Giorgio Chielliniről, hiszen ma teljes értékű edzésmunkát végzett a csapattársaival Firenzében, majd ezt követően elutazott a csapattal a mérkőzés helyszínére, Londonba. Ezt azt is jelentheti, hogy ott lehet a holnapi, osztrákok elleni nyolcaddöntőben, ám ha mégsem, várhatóan most is Fernando Acerbi fogja helyettesíteni.
Az olaszok csapatkapitánya a Svájc elleni, 3-0-ra megnyert csoportmérkőzésen sérült meg, akit a meccs közben le is kellett cserélni.
Az olaszok szombaton 21:00-kor Londonban, a Wembley stadionban lépnek pályára Ausztria ellen az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében.
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…