Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Mint ismert, a Real Madrid jelenének és közelmúltjának két ikonikus szereplője távozott a nyáron a spanyol fővárosból. Florentino Pérez klubelnök a következőképpen foglalta össze a történteket.
A klubvezető az Onda Cero rádió El Transistor című műsorában vendégeskedett, ahol a következőképpen summázta Zidane heylzetét:
“Találkoztam én is egy búcsúlevéllel, amelyre azt mondják, Zidane írt, ám ez nagyon nem rá vall. Szerintem nem ő írhatta. Hogy milyen a kapcsolatunk? Ugyan olyan remek, mint az első nap volt, semmit nem változott! Zidane a Real Madrid legendája. Nem lepődtem meg, hogy távozni akart. Ismerem őt, tudom, hogy már foglalkoztatta a gondolat korábban is. Sokat harcoltam azért, hogy maradhasson velünk. Zidane nagyon egyenes személyiség, aki mindenkihez a lehető legkorrektebb. Egy egész estén át beszélgettünk a jövőjéről, ő viszont elhatározta magát a döntése mellett. Bármikor szívesen látom újra a csapatnál, és azt is tudom, hogy egy napon a francia válogatott lesz!” – Így Florentino Pérez, majd Sergio Ramosszal folytatta.
“Sergio olyan, mintha a fiam lenne! Még én hoztam a klubhoz, 2005-ben, elképesztően sajnálom, hogy már nincs velünk. Mindig is csodáltam őt. A Real Madrid legendája ő is, azt hiszen tisztelnünk kell őt annyival, hogy amiket elmondott a távozása kapcsán, ahhoz nem teszünk hozzá egyéb részleteket. Ajánlottunk neki egy szerződést, amelynek volt egy határideje, ő pedig ezt nem fogadta el. Tudom, hogy vissza fog jönni egy napon, hiszen ez az otthona! Egyikünkben sincsenek rossz érzések, nem keresünk hibást, és ez a legfontosabb. A legjobbakat kívánom neki!” – Fogalmazott a blancók első embere.
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…