Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barcelona megerősítette, mennyi időt kell kihagynia Dembélének

A spanyol bajnokságban szereplő FC Barcelona csapata hivatalos közleményt adott ki a francia válogatottban megsérült támadójuk, Ousmané Dembélé állapotáról. 

(Photo by Alex Livesey – UEFA/UEFA via Getty Images)

A Barcelona megerősítette, hogy francia támadójuk, Ousmané Dembelé átesett az operáción Finnországban, ahol megműtötték a jobb combjában lévő izmokat. A katalán gárda azt is hivatalosan bejelentette, hogy négy hónapos rehabilitáció vár játékosukra.

Dembélé az Európa-bajnokság csoportkörében sérült meg, miután csereként lépett pályára Magyarország ellen a Puskás Arénában.

Nem ez az első alkalom, hogy a francia támadó combját műteni kell, sőt, a jobb és a bal lábán is végezni kellett már korábban beavatkozásokat. Dembélé barcelonai karrierje szinte csak a sérülésekről szól, amióta a katalánok 2017-ben 135 millió euróért leigazolták a Borussia Dortmundból. A támadó összesen 536 napot volt harcképtelen a 4 év alatt, amióta a Barcelona játékosa.