Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Carlo Ancelottin múlik több mint fél tucat játékos sorsa! – Sajtóhír!

A madridi As című sportnapilap készített egy szubjektív összeállítást arról, hogy mely játékosok sorsa függhet egyértelműen Carlo Ancelotti döntésétől.

Ahogyan az As fogalmaz, a következő 2-3 hétben nagy döntések születhetnek Valdebebasban (A madridiak edzőközpontja), hiszen nyolc nap múlva megkezdődik a Real Madrid felkészülése. A régi-új trénernek, Carlo Ancelottinak pedig szűkítenie kell a jelen állás szerint 29 fős keretet.

Az olasz trénernek elsőként kell majd foglalkoznia a kölcsönből visszatérő játékosok sorsával. Így Gareth Bale (legutóbb Tottenham), Martin Ödegaard és Dani Ceballos (mindkettő Arsenal), Luka Jovic (Eintracht Frankfurt), Jesus Vallejo (Granada), Brahim Diaz (AC Milan) vagy Take Kubo (Getafe) esetében külön érdemes lesz arra figyelni, hogy Ancelotti melyikőjüknek adná meg a bizonyítása esélyt a blancóknál.

Az As megjegyzi azt is, hogy a hazája válogatottjával az olimpián szereplő Ceballos, vagy Kubo esetében a döntés még bőven csúszhat is a nyár végére, hiszen mindketten augusztusban csatlakozhatnak majd be a klubmunkába.

A spanyol sportsajtóban egyébként előszeretettel megjegyzik, hogy a Realnál hosszú átigazolási szezonra is készülnek, hiszen ahhoz például, hogy a klub új futballistákat igazolhasson, a bő keretet bizony szűkíteni kell.