Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozni akar a City sztárcsatára – sajtóhír

A legfrissebb szigetországi sajtóbeszámolók szerint a Manchester City féltett sztárjátékosa nyitott arra, hogy akár már nyáron elhagyja csapatát…

(Photo by Visionhaus/Getty Images)

A The Athletic beszámolója értelmében a Manchester City angol válogatott csatára, Raheem Sterling nyitott arra, hogy már ezen a nyáron elhagyja csapatát annak ellenére, hogy a korábbi hírek szerint klubja továbbra is foglalkoztatná őt.

A 26 esztendős angol válogatott szélső 2015-ben került a Liverpooltól a Cityhez, amely színeiben azóta 292 tétmérkőzés alatt 114 alkalommal tudott eredményes lenni, és azóta is alapembere Pep Guardiola együttesének. Sterling az előző három szezonban mindig elérte a 20 gólos határt minden sorozatot figyelembe véve, ugyanakkor az angol bajnokság (Premier League) aktuális kiírásában csupán tíz gólt szerzett, összességében pedig 14 találatig jutott, ráadásul a helye is megkérdőjelezhetőbbé vált.

A szigetországi lapok úgy tudják, hogy Sterling a Real Madrid és a Manchester United intenzív érdeklődése révén hajlandó eljátszani a távozás gondolatával, noha 2023 nyaráig még élő szerződés köti a City-hez.