Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Balotelli ismét új csapatot talált magának – HIVATALOS

Miután az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő Monza csapatával lejárt a szerződése, a szebb napokat is látott rutinos olasz támadó ismét új klubhoz kötelezte el magát…

(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)

A török bajnokság (Süper Lig) következő szezonjába a másodosztály elmúlt kiírásának megnyerésével feljutó Adana Demirspor gárdája a szerdai napon erősítette meg, hogy hároméves szerződést kötött a tapasztalt Mario Balotellivel.

Mint ismeretes, a 30 esztendős csatár 2019 nyarán három év után tért vissza Olaszországba, miután az iránta komolyan érdeklődő brazil Flamengo csapata helyett végül a Brescia ajánlatát fogadta el, amely városban a gyermekkora nagy részét töltötte, és szülei jelenleg is a városban élnek. Hiába a romantikus visszatérés, Balotelli mindössze ötször volt eredményes az idényben, melynek a kényszerszünetet követő újrakezdésében már egyszerűen részt sem vett, mivel nehezményezte, hogy a koronavírus-járvány miatt klubja csökkentette a fizetését. “SuperMario” az elmúlt szezonra egykori milanos főnökei, a Silvio Berlusconi és Adriano Galiani által irányított Monzához kötelezte el magát, amely soraiban ugyan 14 mérkőzésen hat találatot szerzett, csapata képtelen volt kiharcolni az élvonalbeli feljutását.

Balotelli korábban ígéretes éveket töltött el annak idején hazájában és Angliában is, de az utóbbi években hiába próbálkozott görcsösen, képtelen volt megtalálni korábbi formáját és gyakori fegyelmi kihágásai sem könnyítették meg a dolgát.