Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Carlos Bacca távozik a Villarrealtól! – hivatalos

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Villarreal hivatalos honlapján számolt be arról, hogy közös megegyezéssel felbontotta Carlos Bacca szerződését…

(Photo by Alex Caparros/Getty Images)

Négy év után távozik a Villarreal kötelékéből a rutinos kolumbiai csatár, Carlos Bacca. A felek közös megegyezéssel bontottak kontraktust, azt egyelőre nem tudni, hol folytatja pályafutását a kiváló futballista. A ‘sárga tengeralattjáró’ mezét minden frontot egybe véve 144 mérkőzésen húzta fel magára, ezeken 43 találatot szerzett. Bacca részese lehetett a klub legnagyobb sikerének, mely az Európa-liga megnyerése volt, a döntőben 60 percet játszott.

Carlos Bacca a Villarreal előtt a Sevillát és az AC Milant erősítette, de megfordult a Club Brugge-ben is. Az andalúziai gárda tagjaként szintén nyert Európa-ligát, ráadásul kettőt, míg a Rossonerivel az Olasz Szuperkupát hódította el, de játszott Olasz-kupa finálét is. A La Ligában 182 mérkőzésen 62-szer volt eredményes, míg a Serie A-ban 70 találkozón 31 gólt szerzett.