Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EB-döntő:”Egyféleképpen élhetjük túl ezt az estét a Wemley-ben!”

Az Olaszország – Anglia Európa-bajnoki finálét megelőző hivatalos sajtótájékoztatón a squadra azurra részéről részt vett a csapatkapitány, Giorgio Chiellini is, aki ízelítőt adott abból az érzelmi töltetből, amely az olaszokat  jellemezheti majd a fináléban.

(Photo by UEFA/UEFA via Getty Images)

“Elképesztően szerencsések vagyunk, hogy játszhatunk ezen a meccsen! Ez egy olyan mérkőzés, amely a legtöbb játékos életében csak egyszer adatik meg! Élveznünk kell a találkozót, félelem nélkül, talán némileg őrülten (őrült nagy szenvedéllyel) is kell játszanunk!” – Kezdte gondolatmenetét Chiellini.

“Lépésről-lépésre haladtunk előre az Eb-n. Most karnyújtásnyira kerültünk az álmunktól. Csak együtt sikerülhet célba érnünk!” – Folytatta az olasz csapatkapitánya.

“Anglia nem Spanyolország, egészen más meccsre kell készülnünk. Ráadásul a Wembley a számukra hazai terepet jelent. Pokoli hangulatra kell készülnünk! Csak úgy élhetjük túl ezt az estét, ha a hatalmas szívvel, de hideg fejjel futballozunk!” – Jegyezte még meg Chiellini, aki nem kerülhette el, hogy a pályán az egyik legnagyobb ellenfelének számító Harry Kane-ről kérdezzék.

“Világklasszis játékos, aki fizikálisan is roppant erős. Pontosan tudja, mikor, hol kell lennie a pályán. Komplett futballista, aki gólokat szerez, gólpasszokat ad, támadásokat épít fel. Őszint leszek, nagy rajongója vagyok a játékának!” – Méltatta az angol csatért Chiellini, aki kétségünk se legyen afelől, hogy 36 év minden rutinját bevetve, mindent elkövet majd, hgoy Harry Kane-nek ne sikerüljön jól az este.

 

Az Európa-bajnokság döntőjét 21:00-kor az M4 Sport élőben  közvetíti!