Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megszűnt a patinás ukrán egyesület

Szomorú bejelentést tett a minap Ukrajna egyik legnépszerűbb csapata, amely az első osztályból való kiesését követően immár végleg eltűnik…

Az ukrán Karpati Lviv csapata hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy anyagi okok miatt nem versenyez tovább az egyesület, amely az alábbi közleményt adta ki:

“Sajnálattal közöljük, hogy nem sikerült újraindítanunk a klubot a terveinknek megfelelően. Emiatt a Karpati visszalép a professzionális futballtól és úgy döntöttünk, amatőrökként sem indulunk. A klub nem szűnik meg, továbbra is fizetjük majd apránként a tartozásainkat.”

Az Ukrajna egy legnagyobb szurkolóbázissal rendelkező csapata súlyos anyagi gondokkal küzdött az elmúlt időszakban, amelyen a koronavírus-járvány csak tovább rontott. Tavaly júniusban a teljes klubot karantén alá helyezték, miután játékosai és további alkalmazottai közül 25-en is megfertőződtek. A tavaly tavaszi járvány utáni újrakezdésben nem tudtak részt venni, ezért kizárták őket az első osztályú bajnokságból, azonban másodosztályban sem tudott megfelelően szerepelni, anyagi helyzete pedig fenntarthatatlanná vált.

A Karpati Lvivet 1963-ban alapították, legnagyobb sikere, hogy 1969-ben elhódította a Szovjet Kupát, de emellett többször szerepelt az európai kupaporondon is.