Két új érkezőt is bejelentett az Everton! – HIVATALOS

Két új igazolást is bejelentett a mai napon az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton…

(Photo by Tony McArdle/Everton FC via Getty Images)

Az első új érkező a 13-szoros angol válogatott, Andros Townsend volt, aki az elmúlt években a Crystal Palace-t erősítette. A szerződése lejárt, így az Everton ingyen szerezte meg a játékjogát. A rutinos szélső két évre írt alá új csapatával, ahol újra együtt dolgozhat korábbi edzőjével, a spanyol Rafa Benitezzel. A Newcastle Unitednél eltöltött közös időszak egyikük számára sem túl fényes, ugyanis akkor a ‘szarkák’ kiestek a Premier League-ből. Persze az is igaz, Benitez már-már reménytelen helyzetben vette át a nagy múltú angol gárdát. Townsend egyébként komoly első osztályú tapasztalattal rendelkezik, hiszen 243 találkozón lépett pályára eddig a Premier League-ben, ezeken 22 gólt és 33 gólpasszt jegyzett.

(Photo by Tony McArdle/Everton FC via Getty Images)

A másik friss igazolás Asmir Begovic, aki a Bournemouhtól érkezett Liverpoolba. A bosnyák hálóőr szintén hatalmas élvonalbeli rutinnal bír, hiszen nem kevesebb mint 252 mérkőzésen védett a PL-ben. Volt korábban többek között a Chelsea és a Stoke portása, illetve kölcsönben megfordult az AC Milanban. A veterán portással egyéves szerződést kötött az Everton.