Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa együttese szeretné megszerezni a Bayer Leverkusen egyik legnagyobb értékét, Leon Baileyt. A hírek szerint a birminghami klubnak 35-40 millió eurót kellene fizetnie a játékosért.
(Photo by Mika Volkmann/Getty Images)
A legfrissebb angol sajtóértesülések szerint Dean Smith, az Aston Villa menedzsere mindenképp szeretné megerősíteni csapata támadósorát. Erre a legkiválóbb célpontnak a Bayer Leverkusenben futballozó Leon Baileyt tartja. A beszámolók alapján a birminghami alakulat minden követ megmozgat Bailey megszerzése érdekében, ugyanis a 22 esztendős futballistának már csak két évre szóló szerződése van a Leverkusennel, és egyes források szerint nem is tervezi meghosszabbítani a kontraktusát. Ez kedvezően jöhet a Villának, hiszen a Bayer így kénytelen minél hamarabb megválni tőle, hogy a megfelelő összeget kapják érte. A legújabb beszámolókból arra lehet következtetni, hogy a “Gyógyszergyáriak” 35-40 millió eurót szeretnének kapni egyik legnagyobb értékükért.
Bailey 2017 januárja óta erősíti a Leverkusen alakulatát. A klub színeiben eddig 156 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 39 gólt és 26 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 35 millió euróra taksálja a transfermarkt.
Az új szezon rajtjára talán készen állhat…
Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Egyre közelebb a klubváltás – Még Diego Simeone szerint is…
Mourinho a parkolóban kérte számon a ténykedését…
Már csak nyolc csapat van versenyben…
Sebastian Hoeneß legénysége már az 1. percben előnybe jutott…
A horvát szakember tavaly nyáron vette át az OM irányítását…
Ezen Bellingham lehetséges érkezése sem változtat…
A távozó Marco Asensio helyére…
2027 nyaráig kötelezte el magát!
A második mérkőzés simább volt, mint az első…
Új időszámítás kezdődött Kispesten…
Megvan a Fradi első nyári szerzeménye!
Meggyőző teljesítményt nyújtott tavasszal…
Pep Guardiola nem számít a játékosra, ezért nyugodtan távozhat…