Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl-selejtező: egygólos sikert aratott az Újpest a Vaduz ellen!

Előnyből várhatja a Vaduz elleni visszavágót a Michael Oenning vezette Újpest, miután a fővárosi csapat 2-1-re nyerni tudott az Európa-konferencialiga második fordulójának első mérkőzésén a liechtensteini gárda ellen. 

Az Újpest gyorsan megszerezte a vezetést, a 7. percben Stieber Zoltán szánta el magát lövésre, ami megpattant az egyik Vaduz védőn, s a labda így a kapuban kötött ki. Az első félidőben szintén a rutinos magyar középpályásnak volt még egy veszélyes kísérlete, ami sajnos elsuhant a kapu mellett.

A fordulást követően továbbra is inkább a lila-fehér gárda irányította a mérkőzést, a 64. minutumban ennek meg lett az eredménye, hiszen Tallo révén kétgólosra növelte előnyét az UTE. A 81. percben aztán gyakorlatilag mondhatni a semmiből szépített a Vaduz, a Cicek eresztett meg egy távoli lövést, ami ráadásul megpattant az egyik újpesti védőn, Banai próbált hárítani, de már nem tudott mit tenni. Összességében biztatóan játszott Oenning legénysége, megérdemelt sikert arattak a Vaduz ellen. 

Újpest – Vaduz 2-1 (1-0)
Helyszín:
Szusza Ferenc Stadion (Budapest); Vezette: D. Shurman (ukrán)
Gólszerzők: Stieber(7.), Tallo(64.) ill. Cicek(81.)
Sárga lapok:
Tallo(40.), Beridze(53.), Kastrati(55.), Viana(90.), Mitrovic(90+2.) ill. Hug(35.), Schmeid(53.), Luchinger(63.)
Kiállítás: ill.

Újpest: Banai – Kastrati, Koutroubis, Diaby – Pauljevic(Simon 77.), Onovo, Mitrovic, Antonov – Stieber(Szakály 71.) – Tallo(Viana 77.), Beridze. Vezetőedző: Michael Oenning

Vaduz: Buchel – Schmeid, Schmid, Simani – Ulrich, Gajic, Gasser(Cicek 64.), Dobras(Luchinger 59.), Hug(Obexer 46.) – Di Giusto(Ibrisimovic 79.) – Djokic(Sutter 64.). Vezetőedző: Mario Frick