Ekl-selejtező: nagy verésbe szaladt bele a Puskás Akadémia!

Nem kis meglepetésre nagy verésbe szaladt bele Lettországban a Hornyák Zsolt vezette Puskás Akadémia az Európa-konferencialiga második fordulójának első mérkőzésén…

Remekül kezdte a mérkőzést az FK Rigas, a lett együttes gyakorlatilag fél óra alatt lerendezte a párharc első felvonását. Az RFS a 8. percben Lemajic fejesével szerezte meg a vezetést. A 18. minutumban a hazaiak osztrák légiósa növelte a két csapat közötti különbséget, Lemajichoz hasonlóan Friesenbicher is fejjel talált a kapuba. A 25. percben aztán Spandler szabálytalansága után büntetőt ítélt a grúz játékvezető a letteknek, Lemajic magabiztosan értékesítette a tizenegyest. 

A fordulást követően próbált frissíteni Hornyák Zsolt, hiszen a szünetben becserélte Balutát és Deutsch Lászlót is, illetve közben kényszerből Puljicot Nagy Zsolt helyére. A változtatások nem hoztak nagy fordulatot a mérkőzésben, az RFS magabiztosan védekezett, ennek hála igazán nagy helyzetet/helyzeteket a második játékrészben sem tudott kialakítani a Puskás Akadémia. Nagy meglepetésre tehát nem kis pofonba szaladt bele a felcsúti gárda, nehéz lesz innen felállni…

FK Rigas – Puskás Akadémia 3-0 (3-0)
Helyszín:
Slokas Stadion (Lettország); Vezette: G. Kikacheishvili (grúz)
Gólszerzők: Lemajic(8., 25.), Friesenbicher(18.) ill.
Sárga lapok:
Santana(50.) ill. Spandler(25.), Nagy(45+2.), Kiss(45+4.)
Kiállítás: ill.

RFS: Cerniauskas – Savalnieks, Jagodinskis, Lipuscek, Sorokins – Smikovic(Micevski 78.), Strumia, Saric – Friesenbichler(Koudio 65.) – Lemajic(Stuglis 89.), Santana(Rakels 78.). Vezetőedző: Viktors Morozs

PAFC: Tóth – Nagy(Puljic 54.), Stronati, Nunes, Spandler – Komáromi(Baluta 46.), van Nieff – Slagveer, Plsek, Kiss(Deutsch 46.) – Corbu. Vezetőedző: Hornyák Zsolt