Giovinco visszatérhet Európába – sajtóhír

Megbízható nemzetközi források szerint a hosszú ideje különböző földrészeken kalandozó rutinos olasz támadó az európai visszatéréséről folytat egyeztetéseket…

(Photo by Simon Holmes/Getty Images)

A görög SDNA beszámolói szerint a görög bajnokságban (Szuperliga) szereplő PAOK Szaloniki együttese vissza akarja csábítani Európába a rutinos Sebastian Giovincót, és már fel is vették a kapcsolatot az olasz csatárral.

A 34 éves támadó egészen 2015-ig nevelőcsapatát, a Juventust erősítette, menet közben kölcsönben megfordult az iránta később is érdeklődő Parma soraiban, majd 2015-ben távozott az MLS-ben szereplő Toronto FC gárdájához. Az “Atomhangya” négy szezon alatt 68 gólt szórt a tengerentúli profi ligában, majd immár a harmadik szezonját tölti a szaúdi Al-Hilal alkalmazásában, ahol azonban a hírek szerint nem érzi tökéletesen magát, és egyre több forrás szerint visszavágyik Európába.

Giovinco fénykorában 23-szor húzhatta magára a címeres mezt, azonban az MLS-be igazolása óta egyszer sem hívták meg őt a válogatottba, ami jó ideig megosztotta az olasz közvéleményt. Sokak szerint azért is szeretne visszatérni az öreg kontinensre, hogy újra számításba vehessék a nemzeti csapatnál.