NB I: a Fradi kérésére elhalaszthatják a rangadót

A magyar bajnokság (NB I) 2021-2022-es idénye máris mérkőzéshalasztással indulhat, ugyanis a Bajnokok Ligája selejtezőjére koncentráló Ferencváros csapata el szeretné halasztani második fordulós mérkőzését, melybe az ellenfél beleegyezett…

A MOL Fehérvár együttese hivatalos honlapján erősítette meg, hogy a Ferencváros kérésére hajlandó elhalasztani az augusztus 7-re tervezett Fehérvár-Ferencváros OTP Bank Liga-összecsapást az új kiírás második fordulójában.

Mint ismeretes, a címvédő fővárosi klub azzal a – Versenyszabályzat szerint egyoldalúan lehetséges – kéréssel fordult a Magyar Labdarúgó Szövetséghez, hogy nemzetközi kupaszereplésük miatt a találkozót későbbi időpontra halasszák. A zöld-fehérek lehetséges új időpontként szeptember 22-ét jelölték meg, melybe a fehérváriak beleegyeztek, hogy ne a Versenyszabályzat által kijelölt hivatalos pótnapon, december 22-én kelljen pótolni a mérkőzést.

Az új időpont még nem hivatalos, a két klub az MLSZ hivatalos válaszára vár, de mivel a felek megegyeztek, vélhetően a szövetség is áldását fogja adni a találkozó elnapolására.