De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
Egybehangzó olasz sajtóbeszámolók szerint készen állnak a tervek arra, hogy miként térhetnek vissza a nézők a sporteseményekre…
(Photo by Giuseppe Cottini/NurPhoto via Getty Images)
A Corriere dello Sport értesülései szerint Olaszországban a szabadtéri sporteseményeken a maximális kapacitás 50 százalékára engedhetnek be nézőket, a beltéri eseményeken pedig mindez 25 százalék. Ugyanakkor a labdarúgó-szövetség elnöke, Gabriele Gravina reméli, hogy az őszi focimeccseken a stadionok legalább háromnegyedén tartózkodhatnak nézők, de jelen állás szerint a Serie A augusztus 21-i rajtján félházzal kell majd számolnunk.
Emlékezhetünk rá, hogy az olasz bajnokság 2019-2020-as idényének múlt nyári folytatásában zárt kapuk mögött zajlottak az események a tavalyi háromhónapos kényszerszünet után. Az elmúlt szezonba első pár hetében megpróbálkoztak vele, hogy néhány biztonságosabbnak vélt régióban maximum ezer fő részt vehetett a mérkőzéseken, de ezt a járványhelyzet újbóli felerősödése utána idejekorán elvetették, és a 2020-2021-es szezon jelentős részét teljes zárt kapuk mögött rendezték meg a futballmérkőzéseket.
Azóta viszont Olaszországba egyre jobb ütemben haladnak az oltások, kevesebb az új fertőzés és a halálesetek, folyamatosan zajlik a labdarúgók beoltása is, így minden adott lehet az enyhítésekre, és arra, hogy az új szezonban a csapatok valóban nézők előtt vehessék újra birtokba a stadionokat.
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!