Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: nagy falat volt a Rangers a Real Madrid számára – videóval

Hiába a korai vezetés, a Rangers együttese fordítani és győzni tudott hazai pályán a Real Madrid ellen.

Skóciában került megrendezésre a Real Madrid felkészülési meccse a helyi csapat, Glasgow Rangers ellen, amely bomba formában van amióta az egykori angol középpályás, Steven Gerrard kezei alatt formálódik, így Carlo Ancelotti együttese koránt sem volt könnyű helyzetben.

A felhozó mérkőzés jellege pedig el is illant, hiszen míg az első játékrészben Rodrygo ugyan megszerezte a vezetést a nyolcadik percben, addig a Rangers csapata sokkal jobb játékot mutatva, szinte lemosta a pályáról a Habfehér csapatot, amelyet jól jellemez a félidei statisztika, miszerint a glasgowi csapat 17 alkalommal rúgott kapura, miközben a Real Madrid csupán egy kapura lövéssel büszkélkedhetett, azzal amelyikből a gól született.

A félidei sorcserét követően Carlo Ancelotti csapata finoman szólva is sokkal gyengébben állt ki, mint az első etapban, így a Rangers szépen lassan felőrölte a madridi védelmet, előbb Sakala, majd Itten góljával, így beállítva a végső, 2-1-es végeredményt Skóciában.

Rangers – Real Madrid 2-1 (0-1)
Helyszín: Helyszín: Ibrox Stadium (Glasgow)
Gólszerzők: Sakala (55.) Itten (77.) ill. Rodrygo (8.)
Sárga lap: Simpson (57.) ill. Marcelo (34.) Isco (34.) Nacho (42.)
Kiállítás: – ill Nacho (76.)