Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: Angliába vagy Olaszországba adhatják el a középpályást! – sajtóhír

Sajtóértesülések szerint a Paris Saint-Germain együttese megválni készül brazil játékosától, Rafinhától.

Gergonio Wijnaldum érkezésével a korábbi Barca-játékos még hátrébb szorult a kiválasztásnál, így minden arra utaló jel szerint nagyjából másfél év után (2020 októberében szerződött a PSG-hez a Celta Vigo együttesétől – a szerk.) el is hagyhatja a francia fővárost.

A 28 esztendős középpályás a párizsi sportsajtó szerint nem is szerepel Mauricio Pochettino vezetőedző elképzeléseiben, így megfelelő ajánlat ellenében a klub nem gördít majd akadályt a távozása elé.

Az elmúlt idényben 34 tétmérkőzésen szóhoz jutó technikás játékos legfőbb kérőjének az olasz AC Milan és Lazio együttesei tűnnek, azonban az angol Premier League-ből az Aston Villa érdeklődéséről is hallani.

A következő napokban felgyorsulhatnak az események a 2023 nyaráig érvényes szerződéssel rendelkező, a mértékadó transfermarkt.de által 15 millió eurós értékre taksált Rafinha körül.

Érdekesség, hogy a párizsiaknak vélhetően komoly érdekük fűződik majd ahhoz, hogy minél nagyobb összeget kaphassanak Rafinha játékjogáért, azért a játékjogért, amelynek 35%-a a korábbi tulajdonos, FC Barcelonát illeti majd.