Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: eladták a Southamptonnak a tehetséget! – hivatalos

Mind a Chelsea, mind pedig a Southampton együttese bejelentette, hogy megállapodtak a felek Dynel Simeu átigazolásáról.

A 19 esztendős angol középhátvéd, aki 13 esztendős kora óta a ‘londoni kéknél’ nevelkedett fiatal, akit a Chelsea akadémiájának egyik legnagyobb értékeként tartottak számon, nagyjából két millió euróért váltott klubot.

Érdekesség, hogy Simeunak van kötődése Southampton városához, ahová mint mondta “örömmel tért haza”, elutasítva a Chelsea szerződéshosszabbítási ajánlatát, három évre szóló szerződést aláírva a S’otonnál.

Az angol U19-es válogatottban legutóbb a csapatkapitányi karszalagot is viselő kameruni felmenőkkel rendelkező tehetség elsőre a ‘szentek’ B-csapatának tagja lesz, ám nyitott az út előtte a Premier League szereplésig az első csapatban.