A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Egyre több nemzetközi forrás arról számolt be, hogy a Juventus csapata mindenben megegyezett a játékossal és a csapatával is a közelgő új csatárerősítést illetően…
A Goal információi szerint a Juventus együttese Kaio Jorge után a brazil csatártehetség klubjával, a Santos vezérkarával is megállapodott a fiatal játékos leigazolásával kapcsolatban, és a torinóiak a jövő héten már várják a csapathoz az új szerzeményt. A beszámolók értelmében az olasz rekordbajnok 3 millió eurót fizet a brazil klubnak, valamint később további bónuszokat és jövőbeli eladási árának egy részét utalhatják majd át a megállapodás keretein belül.
A 2002-es születésű támadó tízéves korától kezdve az annak idején Pelét is foglalkoztató klub akadémiáján nevelkedett, edzői a kezdetektől fogva hatalmas jövőt jósoltak neki. A felnőttek között 2018 szeptemberében debütált 16 esztendősen, az országos bajnokság valaha volt kilencedik legfiatalabb játékosaként. Ugyan az előző kettő bajnoki idényben is pályára lépett epizódszereplőként, az első igazi szezonja a 2020-as kiírás volt a felnőttek között, mely során 28 bajnokin négy gólt lőtt, míg a Libertadores-kupa döntőjéig való menetelés során 12 fellépés alatt ötször volt eredményes. 2021-ben az állami bajnokságban háromszor, míg az idei országos bajnokságban eddig egyszer talált be.
A csatártehetség 2017-ben három meccsen négy gólt szerzett az U15-ös dél-amerikai bajnokságon, majd a 2019-es U17-es világbajnokságon öt találatával a torna bronzcipőse lett.
A 19 éves labdarúgót korábban Olaszországból az AC Milan és a Lazio csapata is megkörnyékezte már.
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…
Az angol, a spanyol, a német és az olasz élvonalban is komoly rangadót rendeznek…
A keleti konferencia-döntő hosszabbításban dőlt el…
A nagy csapatok sztárigazolásait sem kímélték…
A Ligakupa után a bajnokságban is, megérdemelten…
Sorozatban másodszor gyűjtötte be a három pontot Pioli csapata!