Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-sorsolás: román vagy svájci ellenféllel mérkőzhet meg a Ferencváros, ha továbbjut

A Bajnokok Ligája utolsó selejtezőköreinek sorsolását bonyolította le az UEFA hétfőn délben a Genfi székhelyén, amelyen a Ferencváros is képviseltette magát.


A Bajnokok Ligája utolsó selejtezőköreit is kisorsolták, ahol van bajnoki és nem bajnoki ág, összesen hat hely kiadó. A bajnoki ágról négy, míg a nem bajnokiról két csapat jut be a főtáblára, így kialakulhatnak az utolsó fordulóra igazán pikáns összecsapások is, a már most meglévők mellett. A Ferencváros amennyiben sikerrel veszi a Slavia Praha elleni párharcot, úgy a romániai Kolozsvárral vagy a svájci Young Boys csapatával mérkőzhet meg a csoportkörbe jutásért.

Minden párharcban két mérkőzésen dől el a továbbjutás. Az odavágókat augusztus 17-én és 18-án, a visszavágókat 24-én és 25-én rendezik majd meg.

Az UEFA közleménye szerint a BL-, az El- és az Ekl-selejtezőben sem lehetnek majd jelen a stadionokban vendégszurkolók. A döntést a csoportkörök megkezdése előtt felülvizsgálja majd az európai szövetség.

A Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének párosításai:

Bajnoki ág:

Salzburg (osztrák) – Bröndby (dán)
CFR Cluj (román)/BSC Young Boys (svájci) – Ferencváros/Slavia Praha (cseh)
Malmö (svéd)/Rangers (skót) – Olympiakosz (görög)/Ludogorets (bolgár)
Crvena Zvezda (szerb)/Sheriff Tiraspol  – Dinamo Zagreb (horvát)/Legia Warszawa (lengyel)

Nem bajnoki ág:
AS Monaco (francia)/Sparta PrahaGenk (belga)/ Sahtar Donyeck (ukrán)
Szpartak Moszkva (orosz)/Benfica (portugál) – PSV Eindhoven (holland)/Midtjylland (dán)