Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Spanyolország: Köszöni szépen, de nem kér az aggódásból a Barca tinije!

A tokiói olimpia férfi futballtornáján a Brazília elleni fináléra készülő Pedri mint mondta, köszöni szépen, de nem kér az őt a kimerüléstől féltő hangokból. 

(Photo by Berengui/DeFodi Images via Getty Images)

A 18 esztendős játékos, az elmúlt 12 hónapot tekintve a 73. tétmérkőzésére készül (amivel átadhatja a múltnak Burno Fernandes korábbi 72 meccses csúcsát – a szerk.), de mint mondta, mégsem érzi magát fáradtnak. Pedig Pedri lábában benne van egy teljes klubszezon, majd az azt követő Európa-bajnokság, ahonnan szinte egyből repült Tókióba.

“Remekül érzem magam!” – Idézi a Marca a Las Palmas korábbi játékosát.

“Azt gondolom normális, hogy az emberek azt mondják fáradt vagyok, de minden egyes meccs után a lehető legjobban ügyelek a pihenésre és regenerálódásra. A pihenés arról szól, hogy utána a lehető legmaximálisabban teljesíthess a pályán.” – Folytatta gondolatmenetét Pedri, aki mint mondta az olimpiai döntőben is mindent bele fog adni.

“Brazília ellen is az első perctől kezdve szeretném segíteni a válogatottat. Szeretek a legjobb csapatok ellen játszani! Brazília ellen nehéz meccs lesz, egy technikás, ugyanakkor szervezett csapat ellen. Nem lesz egyszerű, de nyerni szeretnénk. Nagyszerű érzés lenne megszerezni az aranyérmet, főleg annak tudatában, hogy eddig nem is gondoltam, de az első sportoló lehetnék a kanári-szigetekről, aki aranyérmet nyer Olimpián” – Tette még hozzá a Barca szemtelenül fiatal, és nem csak éretten futballozó, de éretten is nyilatkozó kiválósága.

 

A Brazília – Spanyolország finálét szombaton, magyar idő szerint 13:30-kor rendezik.