Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az FC Eindhovenbe igazolt az Újpestben megfordult magyar középpályás! – hivatalos

Az FC Eindhoven színeiben folytatja pályafutását korábban a Szombathelyi Haladásban és az Újpestben is megfordult Rácz Barnabás, akivel még januárban bontottak szerződést a lila-fehérek…

Az FC Eindhoven bejelentette Rácz Barnabás érkezését, akivel egy + egy évre szóló kontraktust kötött a holland másodosztályú csapat. A magyar középpályás már hetek óta az együttessel készült, most pedig megállapodásra jutottak. Rácz akár a hétvégi bajnoki találkozón is pályára léphet, aki a középpálya több részén bevethető.

Rácz Barnabás a Szombathelyi Haladás színeiben mutatkozott be a magyar élvonalban. Fejlődésének érdekében közben a klub kölcsönadta az NBII-es Sopronnak, ahol folyamatos játéklehetőséghez jutott. A 2016/2017-es, majd a 2017/2018-as szezonban kétségtelenül a Hali alapember volt. A 2018/2019-es kiírásban kissé a háttérbe szorult, ennek ellenére télen elvitte az Újpest. A lila-fehéreknél eleinte meghatározó tagnak számított, de idővel nemcsak a kezdőből, hanem a keretből is kikerült. Az NBI-ben 96 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 3 találatot szerzett.