Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: a ligán belül váltott az argentin csatár – HIVATALOS

Mindössze négy hónappal a leigazolását követően máris klubot váltott az MLS-ben a Boca Juniors egykori kiválósága…

Az MLS-ben szereplő D.C. United együttese megerősítette, hogy az átadólistáról szerződtette az elmúlt időszakot a Minnesota United csapatából töltő rutinos csatárt, Ramón Ábilát.

A 31 éves córdobai születésű támadó 2018 óta minden sorozatot figyelembe véve 81 mérkőzésen 34 gólt szerzett az Boca Juniors színeiben, a 2020-as Copa Diego Armando Maradona-sorozat küzdelmei alkalmával például hat találatig jutott. A “Wanchope” becenévre hallgató támadó korábban a másodosztályú Instituto és az Huracán színeiben ontotta a gólokat, de kipróbálta magát az akkor még a brazil első osztályban szereplő Cruzeiro soraiban is, ahol szintén nem okozott csalódást. Az elmúlt szűk három évben az “arany-kékek” húzóembere volt, a River Plate elleni emlékezetes, 2018-as Libertadores-kupa-döntőben is betalált.

Ábila a Minnesotában tíz mérkőzés alatt két találatig jutott, az elmúlt hetekben már nem nevezték őt a meccsekre, hanem átadólistára tették.