Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan az Inter rebesgetett csatárigazolása – HIVATALOS

Azok után, hogy a szombati esti felkészülési mérkőzésen már gólt is szerzett, a késő esti órákban az Inter hivatalosan is bejelentette új csatára érkezését…

Az olasz bajnoki címvédő Inter együttese a szombati esti órákban erősítette meg hivatalos oldalon, hogy kétéves szerződést kötött az AS Roma csapatától érkező rutinos csatárral, Edin Dzekóval.

A 35 éves hórihorgas csatár 2015 óta 260 mérkőzés alatt 119 alkalommal talált be az AS Roma színeiben tétmérkőzésen, melyből 85 gólt szerzett a bajnokságban, beleértve azt a 29 találatát, mellyel gólkirály lett a 2016-2017-es kiírásban. Dzeko ugyan már nem fiatal, és egyre több kritikával kellett szembenéznie, a “farkasok” mérsékelten sikerült 2019-2020-as szezonjából is ki tudta venni a részét 16 bajnoki és három nemzetközi kupákban szerzett találattal.

Ennek ellenére sokáig töretlenül bíztak benne, és bár múlt nyáron több rivális is le akarta igazolni, nem engedték őt el, januárban pedig nem sikerült vevőt találni számára. Dzekótól az elmúlt idény közben elvették a csapatkapitányi karszalagot, az évadot pedig végül 7 bajnoki találattal, összességében pedig 13 góllal zárta, többé pedig már nem számoltak vele.

A 114-szeres bosnyák válogatott támadó az olasz fővárosi csapat előtt a Wolfsburg (2007-2011) és a Manchester City (2011-2015) csapatait erősítette.