Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: idegenben bukott a MU, Dele Alli szállította a Tottenham győzelmét -videóval

A Tottenham ugyan szállította a papírformát, a Manchester United viszont a bukásával elhozta a forduló egyik meglepetését…

(Photo by James Williamson – AMA/Getty Images)

Múlt heti 5-1-es győzelmét követően a Manchester United egészen elbizakodva várhatta a második fordulót és a kiírást egyaránt, hiszen a Vörös Ördögök erődemonstrációja a Leeds felett egészen biztató volt a szezonra előrevetítve, azonban nem is kellett olyan sokat várni, hogy a MU lendülete megakadjon, hiszen a Szentek már a második forduló folyamán borították a papírformát.

Che Adams lövése Freden pattant meg, így jutva a kapuba az első félidő folyamán, ezzel elhozva a hideg zuhanyt a vendégek számára, amelyre mindössze csak Greenwood tudott válaszolni a második félidő folyamán, egy újabb remek Pogba asszisztot követően. A francia középpályás így már 2 mérkőzésen 5 gólpassznál jár, azonban közel sem zárhatja ilyen vidáman a játéknapot, hiszen mindössze 1 pontot hoztak el a kiesőjelölt SOTON otthonából.

Southampton – Manchester United 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Adams (30.) ill. Greenwood (55.)
Kiállítás: – ill. –

A vasárnapi játéknap másik délutáni mérkőzésén az első fordulóban a Manchester City együttesét megverő Tottenham látogatott el a szezont vereséggel kezdő Wolves otthonába, így Nuno Espirito Santo mester már a második fordulóban “hazatérhetett”, és Dele Alli góljának köszönhetően el is hozta a 3 pontot a Wolverhampton otthonából.

A Tottenham így két mérkőzésen 6 ponttal, egy remek rajtot tudhat magáénak, egészen a tabella harmadik fokára ugorva, a szintén két meccset megnyerő Brighton and Hove Albion együttese mögé.

A Wolves azonban kevésbé örülhet, hiszen azon csapatok közé került a tabella alsó felén, amelyek két mérkőzésből két vereséggel indítják az új kiírást.

Wolves – Tottenham 0-1 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Dele Alli (9.)
Kiállítás: – ill. –