Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fiatal csatárt igazolt az AC Milan – HIVATALOS

Beigazolódtak a korábbi híresztelések, és az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan együttese a szerdai napon bejelentette a kiszemelt fiatal támadó kölcsönvételét…

 

Az AC Milan csapata a várakozásoknak megfelelően vételi opcióval kölcsönvette az AS Monaco együttesétől az egykor hatalmas tehetségnek kikiáltott fiatal olasz támadó, Pietro Pellegri játékjogát.

A még mindig csak 20 éves Pellegri a 2016-2017-es szezonban góllal debütált a Genoa színeiben, 15 éves 280 napos korában szerzett találatával a Serie A történetének legfiatalabb gólszerzője volt 1937 óta. Egyúttal ő lett a bajnokság történetének első 2000-es években született gólszerzője és a második 21. századbeli pályára lépője (Moise Kean után). 2018 januárjában a hercegségbeli gárda 25 millió euró ellenében szerződtette őt, azonban Pellegri hiába lett a klub legfiatalabb pályára lépője és eredményes játékosa, rendszerint nem tudott állandó lehetőséget követelni magának.

Pellegri a 2020-2021-es idényben már viszonylag állandó kiegészítő embere lett a Monaco csapatának, 16 pályára lépése alatt azonban csak egyszer volt eredményes.