Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El-selejtező: bejutott a Rangers és a Fener is a csoportkörbe

Utolsó köréhez érkezett az Európa-liga selejtezőköre is, most eldől, kik jutnak be a csoportkörbe. A Rangers nagyon szolid, 1-0-ás összesítéssel jutott be, a Fenerbahce viszont kiütötte finn ellenfelét, ahogy tette ezt a Rapid Wien is az ukrán Zorja Luhanszk ellen. Sorsolás pénteken!

(Photo by Burak Akbulut/Anadolu Agency via Getty Images)

Helsinki JK – Fenerbahce:

Végig fölényben futballozott a török csapat, és nagyon hamar kétgólos előnyre tettek szer Valencia duplájával. A 27. percben viszont a finnek még szépíteni tudtak Roope Riski találatával.

A második játékrészben azonban továbbra is dominált a Fenerbahce, és az 52. percben Valencia mesterhármast szerzett. Sokáig úgy tűnt, gól már nem esik a mérkőzésen, de csak itt indultak be az események. A 88. percben ismét szépített a Helsinki, most Riku Riski találatával, ám a hosszabbításban előbb Sanliturk növelte a törökök előnyét, majd az utolsó percben Peltole öngóljával állították be a végeredményt, amivel simán a Fener jutott tovább.

Helsinki JK (finn) – Fenerbahce (török)*: 2-5 (1-2) Összesítésben: 2-6
Gólszerzők:
Riski Ri. (27.), Riski Ri. (88.) ill. Valencia (11. 14. 52.), Sanliturk (90+2.), Peltola (90+4. – öngól)

Alashkert – Rangers:

Sokkal jobban játszott a Rangers egész mérkőzésen, de gólt nem tudtak összehozni. A 40. percben ráadásul emberelőnybe is kerültek a skótok, amikor Jamest öt perc alatt két sárgával kiállították.

A második félidőben ez erőt is adhatott volna nekik, de inkább az Alashkert játszott kicsit jobban, de gól így sem esett a mérkőzésen. Mindez viszont elég volt a Rangersnek a továbbjutáshoz, ami az első körben 1-0-ra nyert.

Alashkert (örmény) – Rangers (skót)*: 0-0 (0-0) Összesítésben: 0-1
Gólszerzők:
ill.

FK Zorja Luhanszk – Rapid Wien:

A mérkőzésen az ukrán csapat játszott fölényben, de a gólokat az osztrákok lőtték inkább az első félidőben. A 10. percben szerezték meg a vezetést Grull találatával, majd az előnyüket a 15. percben növeltél Greiml góljával. A Luhanszk végül a 40. percben tudott szépíteni Gladky révén.

A második félidőben sem változott a játék képe, de hiába kellett sok gólt szereznie az ukránoknak ez nem akart összejönni, sőt, a 68. percben ismét a Rapid Wien talált be Fountas révén. A mérkőzés végén ott volt a lehetőség az ukránok előtt a javításra, amikor a 87. percben büntetőt kaptak, és Zahedi be is lőtte, ám a két perccel később kapott újabb tizenegyest már kihagyta. Az osztrák csapat így 6-3-as összesítéssel jutott be az Európa-liga csoportkörébe.

FK Zorja Luhanszk (ukrán) – Rapid Wien (osztrák): 2-3 (1-2) Összesítésben: 2-6
Gólszerzők:
Gladky (40.), Zahedi (87. – büntetőből) ill. Grull (10.), Greiml (15.), Fountas (68.)