Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: hét gólos meccsen nyert a Real Madrid! – videóval

A spanyol bajnokság 4. fordulójában a Real Madrid hazai pályán második félidei remeklésével végül legyűrte a Real Madrid a Celta Vigo együttesét. 

(Photo by Denis Doyle/Getty Images)

Rémálomszerűen kezdett a Real Madrid, hiszen Santi Mina rögtön a találkozó elején kihasználta a madridi védelem ügyetlenkedését (0-1).

A bekapott gól érezhetően megfogta a blancókat, akik hossz percek után tértek magukhoz.

A bekapott gól érezhetően megfogta a blancókat, akik hossz percek után tértek magukhoz. Akkor, egészen pontosan a 24. percben Karim Benzema egy szép akció végén, kapásból lőtt a vendégek hálójába (1-1).

A gól után, hiába került még angyobb fölénybe a Real, a Celta nem adta fel, mi több pár perc múlva már újra vezettek a vigóiak Franco Cervi közeli gólja után.

A Celta játékára egyébként is jellemző volt, hogy bár átadta a kezdeményezést a blancóknak, az ezen a napon igencsak zavarba hozható madridi védelemnek tudtak kellemetlenséget okozni Iago Aspasék, akik többször is felértek Courtois kapujához.

A szünet után rögtön változott viszont megint az eredmény, Karim Benzema fejese után. (2-2)

Ahogyan mondani szokás, “az öltözőben kissé bennragadó” vendég mire felocsúdhattak volna, az idén parádésan futballozó Vinicius Junior az 54. percben már vezetéshez juttatta a hazaiakat (3-2).

A folytatásban igazán felszabadulttá váltak a blancók, szebbnél-szebb támadásokat vezettek, és végül kiütéses győzelmet arattak: Eduardo Camavinga góllal debütált (4-2); majd Karim Benzema a hajrában tizenegyesből feltette a koronát mai teljesítményére (5-2).

Carlo Ancelotti csapata különösen második félidei remeklésének köszönhetően megérdemelten nyert, a hajrában még több gólt is szerezhetett volna, de ez a madridi védelem ezúttal is sebezhetőnek tűnt(…) Folytatás az Inter elleni hétközi Bajnokok Ligája találkozóval.

Real Madrid – Celta Vigo 5-2 (1-2)
Santiago Bernabéu stadion, Vezette: J. Sánchez
Gólszerzők: Benzema (24., 54. és 87. -utóbbit büntetőből), Vinicius (54.), Camavinga (72.)  illetve Mina (4.), Cervi (31.)
Sárga lap: Nacho (32.), Vinícius (55.) illetve Murillo (43.), Araujo (63.), Solari (63.)
Piros lap: –

Real Madrid: Courtois – Carvajal, Nacho, Militao, M. Gutierrez (marcelo, 89.) – Valverde, Casemiro, Modric (Asensio, 79.) – Vinicius (Rodrygo (89.), Benzema, Hazard (Camavinga (72.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti

Celta Vigo – Dituro –  H. Mallo, Murillo (Aidoo, 89.), Araujo, Galan – Tapia (Beltran, 46.), Mendez (Solari, 53.), D. Suarez, Cervi (Nolitao, 63.)- Aspas, S. Mina (Galhardo, 63.). Vezetőedző: Eduardo Coudet

Korábbi eredmények:

Espanyol – Atlético Madrid 1-2 (1-0)
Gólszerzők: de Tomas (40.) illetve Carrasco (79.), Lemar (90+9.)

Osasuna – Valencia 1-4 (1-1)
Gólszerzők:
Moncayola (8.) illetve M. Gomez (26.), A. Hernandez (51. -öngól), Guedes (55.), Alderete (73.)

Cadiz – Real Sociedad 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Oyarzabal (71. és 84. -utóbbit büntetőből)

Athletic Bilbao – Mallorca 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Vivian (68.), I. Williams (74.)

Levante – Rayo Vallecano 1-1 (1-0)
Gólszerzők:
Marti (39.) illetve Guardiola (90+2.)

 

Tabella:

Góllövőlista: