Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Műteni kell a Barcelona támadóját – HIVATALOS

A korábbi híreszteléseket megerősítette a Barcelona vezetősége a hivatalos közleményében, és valóban operációra szorul a katalán csapat rutinos csatára…

(Photo by Alex Caparros/Getty Images)

A Barcelona hivatalos oldalán keresztül a hétfői napon megerősítette, hogy a korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően a térdproblémáival bajlódó Martin Braithwaite-nek napokon belül műtétre lesz szüksége. A klub közleménye nem szól arról, hogy vajon mennyit kell kihagynia a csatárnak, de a katalán sajtó úgy tudja, hogy legalább 3-4 hónapig nem állhat majd csapata rendelkezésére.

A 30 éves dán támadó az elmúlt két hétben pihent és bízott a gyógyulásban, nem vett részt hazája válogatottjának aktuális világbajnoki selejtezőin sem, azonban a neves forrás szerint mégsem úszta meg a súlyosabb sérülést és várhatóan a hosszabb kihagyást sem. Elvesztése azért lehet különösen fájó, mert a bajnokság első három fordulója alatt két gólt szerzett.

A Barca elmúlt hétvégi La Liga-mérkőzését elhalasztották, a Bajnokok Ligája keddi nyitánya alkalmával a Bayern München csapatával mérkőzik meg.