Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ekl: kiütéses győzelmet aratott az AS Roma – eredmények

Az idén debütáló Európa-konferencialiga csoport küzdelmei is megkezdődtek a héten, a késő esti mérkőzéseken pályára lépett többek között az AS Roma vagy az AZ Alkmaar is.

(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)

Európa-konferencialiga, csoportkör, 1. forduló

Az AS Roma a mérkőzés elején ráijesztett szurkolóira, ugyanis a bolgárok megszerezték a vezetést a 10. percben Carey révén, azonban Lorenzo Pellegrini és El Shaarawy vezérletével végül sima 5-1-es sikert arattak az olaszok. A Kolozsvár közel 40 percnyi emberhátrányban szenvedett 1-0-ás vereséget, a mindent eldöntő gólt Pilar szerezte tizenegyesből. A Partizan idegenben, míg a Bodo/Glimt hazai pályán aratott sima sikert, így remek rajtot vett mindkét alakulat. A Randers és az AZ Alkmaar pedig nem bírtak egymással, ennek következtében mind a két csapatnak ki kellett békülnie az egy-egy ponttal.

B-csoport
Anorthosis – Partizan 0-2 (0-1)
Gólszerzők:ill. Q. Menig (42.), R. Gomes (42.)

C-csoport
AS Roma – CSZKA Szófia 5-1 (2-1)
Gólszerzők: Lo. Pellegrini (25. 62.), El Shaarawy (38.), G. Mancini (82.), T. Abraham (84.)  ill. G. Carey (10.)
Kiállítva: Y. Wildschut (80.)

Bodo/Glimt – FK Zorja 3-1 (0-0)
Gólszerzők: U. Saltnes (48.), O. Salbakken (49.), A. Pellegrino (60.) ill. A. Gromov (90+1.)

D-csoport
Jablonec – CFR Cluj 1-0 (0-0)
Gólszerző: V. Pilar (51. – büntetőből)
Kiállítva: M. Camora (51.)

Randers – AZ Alkmaar 2-2 (0-0)
Gólszerzők: S. Piesinger (27.), S. Graves (68.) ill. J. Clasie (24.), V. Pavlidis (34.)