Egy edző már nemet mondott a Barcának – sajtóhír

Ahogy arról beszámoltunk, a legfrissebb spanyol sajtóinformációk szerint a Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman ultimátumot kapott, amit ha nem teljesít, távoznia kell a klub éléről. A katalán együttes a legfrissebb hírek szerint már meg is keresett valakit a helyére. 

(Photo by Steven Silva/Agencia Press South/Getty Images)

Ha Koeman nem tud jó eredményt felmutatni a következő három mérkőzésen, az ő és a Barcelona útjai különválnak.

A spanyol Marca információi szerint azonban nem lesz könnyű helyettest találni a holland távozása esetén. A katalán klub elnöke, Joan Laporta állítólag már fel is kereste Jordi Cruyfft, hogy átvenné-e a Barca vezetését, azonban a szintén holland szakember nemet mondott az ajánlatra.

Cruyff júliusban egy a Marcának adott interjúban már elmondta, hogy nem szerepel a tervei között az, hogy átvegye honfitársa helyét a katalán kispadon, a véleménye pedig úgy tűnik, azóta sem változott.

“Soha nem helyettesíteném Koemant a kispadon, nagyon nem lenne szép dolog, nekem pedig elveim vannak.”

A korábbi Barca-játékos nagyon jó kapcsolatot ápol Koemannal, aki már az apjával, Johan Cruyff-fal is jóban volt, így pedig nem akarja őt hátba szúrni, ám a jövőben nem zárja ki, hogy egyszer majd a Barcelona vezetőedzője lesz.