Spanyol és olasz bajnoki mérkőzést is rendeznek ma este…
Jubillált a hajnali duplájával…
A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Az ügynök-guru, Mino Raiola sejtelmes nyilatkozatot adott, ami alapján a nyáron alapos változáson mehetnek át az olasz nagy csapatok védelmei.
Raiola olasz válogatott játékos ügyfele, Alessio Romagnoli szerződése a nyáron lejár a Milannál. A 26 éves védő 2015-ben csatlakozott a Milanhoz a Roma csapatától és azóta a csapatkapitányi karszalagot is kiérdemelte, azonban a jelenlegi szezonban egyáltalán nem számít alapembernek.
Raiola szerint ügyfele iránt élénken érdeklődik a Juventus, akinek a védelmében szintén játszik egy Raiola-ügyféle, a holland válogatott Matthijs de Ligt. Azonban korántsem biztos, hogy a két védő jelenti a Juventus jövőjét, hiszen de Ligt könnyen búcsút inthet a Juvénak. A 22 éves védőt nagy reményekkel szerződtették a torinóiak az Ajax-tól, de érkezése óta rengeteg kritikát kap.
“Alessio Romagnoli csatlakozhat a Juventushoz, mivel jövő nyáron lejár a szerződése, így de Ligttel együtt játszhatna, de korántsem biztos, hogy a Matthijs maradni fog”
Bármi is az igazság Raiola ért hozzá, hogyan kell kedvet csinálni egy rangadóhoz, hiszen a Juventus és a Milan vasárnap 20 óra 45 perctől csap össze.
Spanyol és olasz bajnoki mérkőzést is rendeznek ma este…
Jubillált a hajnali duplájával…
A helyzetkihasználáson kívül elégedett volt csapatával a katalán tréner…
Lassan zárkóznak feljebb a másodosztályban…
Az América, a Tigres és a Pumas is magabiztos győzelemmel jutott tovább…
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…