Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kidőlt az Inter rutinos játékosa

Az olasz bajnoki címvédő Inter csapata a hétfő délutáni órákban közleményt adott ki sérüléssel bajlódó rutinos középpályásának állapotáról…

 

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter csapata közleményben erősítette meg, hogy Arturo Vidal combizom-sérüléssel bajlódik és a következő napokban különféle vizsgálatoknak kell majd alávetnie magát, így várhatóan kihagyni kényszerül csapata soron következő mérkőzését kedd este a Fiorentina ellen.

A milánóiak által a Barcelonától a tavalyi szezon előtt megszerzett rutinos chilei középpályás 30 mérkőzésen lépett pályára az elmúlt idényben, jelentős részükön csereként jutott lehetőséghez, és időről időre sok kritikával illetik őt, ám folyamatosan számításba vették. Vidal az új szezonban négyből három bajnokin lépett pályára, valamennyiszer csereként, csapata múlt hétvégi fellépését már a mostani sérülése miatt kényszerült kihagyni.

Ugyanakkor a Calciomercato információi szerint a korábban a katalánok mellett a Juventust és a Bayern Münchent is erősítő középpályás várhatóan csak október 2-án, a Sassuolo elleni bajnokin állhat újra csatasorba.