Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Uruguayi irányítót szemelt ki az Atlético és a Sevilla is – sajtóhír

A legfrissebb spanyol sajtóbeszámolók szerint a spanyol bajnokság (La Liga) két élcsapata is szemet vetett az argentin River Plate Európa felé kacsintgató karmesterére…

 

A spanyol Fichajes információi szerint az iránta már régebb óta érdeklődést mutató Manchester United mellett az Atlético Madrid és a Sevilla is szívesen látná soraiban Nicolás De La Cruzt az argentin River Plate csapatától.

A 24 éves uruguayi válogatott irányítót még 2022. december 31-ig köti élő szerződés a “milliomosokhoz”, addig tudják őt átigazolási díj ellenében értékesíteni, és minél később kerül sor a váltásra, vélhetően annál olcsóbban juthatnak hozzá, amennyiben nem újítja meg szerződését jelenlegi állomáshelyével.

De La Cruz a hazájában jól csengő csapatnak számító Liverpool Montevideo nevelése volt, és immár 2017 óta erősíti a Rivert, ahol tagja volt a 2019-es Libertadores-kupa-döntős, és a 2018-as Libertadores-kupa-győztes csapatnak egyaránt. Fiatal kora ellenére Marcelo Gallardo csapatának évek óta alapembernek számít, minden sorozatot figyelembe véve már 130 pályára lépést regisztrált a csapat dresszében. Az aktuálisan futó bajnoki idényben hét mérkőzés alatt négy gólt szerzett.

Argentin lapinformációk szerint De La Cruz szerződésében 22 millió eurós kivásárlási ár került meghatározásra, melyet az európai csapatok bizonyára simán megfizethetnek.