Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Háromgólos előnyt szórakozott el a Besiktas Balotelliék ellen – videóval

A török első osztályú bajnokság 6. fordulójában a veretlen Besiktas fogadta az egy győzelemmel rendelkező Adana Demirsport.

(Photo by Elif Ozturk Ozgoncu/Anadolu Agency via Getty Images)

Az első félidő hatalmas hazai fölényt hozott, a Besiktas rengeteget birtokolta a labdát és helyzeteket is ki tudott alakítani. A 20. percben meg is szerezte a vezetést a listavezető, Montero volt eredményes (1-0). Az első játékrész hajrájában megduplázta előnyét az isztambuli csapat, Josef talált be (2-0). Úgy tűnt, hogy a második 45 perc is Besiktas-fölényt hozhat, az 52. percben már hárommal mentek a hazaiak, Yilmaz is feliratkozott a gólszerzők közé (3-0). Ezután hatalmasat fordult a játék képe, az Adana Demirspor bátran, kezdeményezően lépett fel, amivel meg is tudta lepni a kissé elkényelmesedő hazaiakat. A 60. percben Vargas góljával össze is jött a szépítés (3-1). A 79. percben Balotelli is villant, megszerezte második gólját az új csapatában (3-2). A Besiktas nem tudott már felpörögni a hajrára, sőt a 97. percben jött a csattanó, Assombalonga egyenlített Balotelli előkészítése után, így pontot mentett a listavezető otthonában az Adana Demirspor (3-3).

Besiktas – Adana Demirspor 3-3 (2-0)
Gólszerzők:
Montero (20.), Josef (43.), Yilmaz (52.), ill. Vargas (60.), Balotelli (79.), Assombalonga (97.)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: