Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Piqué üzent a szurkolóknak!

A Cádiz elleni, újabb kiábrándító eredmény után az FC Barcelona csapatkapitányainak egyike, Gerard Piqué úgy érezte, üzennie kell a szurkolóknak. 

Az érezhetően csalódott középhátvéd egységre szólított fel mindenkit, türelmet és támogatást kérve a szurkolóktól ebben a nehéz időszakban.

“Ez a klub hosszú éveken át a csúcson volt! Most egy olyan szituációba csöppentünk, amely korábban ismeretlen volt a számunkra. Nehéz időszakon megyünk át, elnök és edzőváltások után, egy világválság idején. Együtt, egységesnek és higgadtnak kell maradnunk.” – idézi Piqué-t a Movistar.

“Mindannyian nyerni akarunk! Sokféleképpen reagálhatunk a helyzetre. Elkezdhetünk magyarázkodni, vagy keményen dolgozni azért, hogy mielőbb változtassunk a helyzetünkön. Mi játékosok az utóbbit szeretnénk!” – folytatta a világ -és Európa-bajnok játékos.

“A klubnál mindannyian az elnök úr és az edzőnk mellett állunk. Mindannyian halljuk a külső hangokat, amelyeket nem irányíthatunk. Érezni a szurkolók támogatását, ebben a mindannyiunk számára nehéz helyzetben! Ez a legfontosabb! Régóta itt vagyok a Barcánál, sosem azért viseltem a klub mezét, hogy második vagy harmadik legyek! Ez most sincs másképp! Tudom, hogy jó csapatunk van, mindannyiunknak el kell ezt hinnie, és alázattal dolgozni tovább a sikerekért!” – zárta határozottan mondandóját Piqué.