Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Koeman: “A találkozó nagy részében jól játszottunk…”

Ahogyan arról beszámoltunk, a spanyol bajnokság (La Liga) hétközi fordulójának csütörtök esti meccsén a Barcelona mindössze gól nélküli döntetlent ért el a Cádiz ellen…

(Photo by Fran Santiago/Getty Images)

A szerény eredmény ellenére a Barcelona sokat bírált vezetőedzője, Ronald Koeman tulajdonképpen elégedett volt a látottakkal:

“Általánosságban elmondható, a csapat jól teljesített. Birtokoltuk a labdát, a meccs nagy részében jól játszottunk, de nehezen tudtunk helyzeteket alakítani. Viszont nem  panaszkodhatok a hozzáállásra, mert az utolsó percig küzdöttünk, mindent megtettünk. Nehéz meccs volt, melyen kreativitásra lett volna szükség, de elhibáztuk az utolsó passzokat, és ha nem lősz gólt, nem nyered meg a meccset. A második félidőben, amikor fáradt az ellenfél, jobbak voltunk, akkor megvoltak a helyzeteink is, de ezekkel nem éltünk, Frenkie de Jong második sárga lapja és kiállítása pedig bonyolította a helyzetünket. Győzelmekre van szükségünk, a csapat meg is érdemelné, de ma nem sikerült, remélem, vasárnap nyerünk.”

Természetesen a holland tréner a kiállításának körülményeit sem hagyta szó nélkül: “ebben az országban semmiért is kiállítanak. Mindenki látta, hogy két labda van a pályán, kivéve a játékvezetőt. Elmondtam a negyedik játékvezetőnek is, hogy két labda volt a pályán, de itt a semmiért kiállítanak.”

“Mindig, minden meccset meg kell próbálni megnyerni, meg kell próbálni címeket nyerni, de realistának kell maradjunk, látva a hiányosságokat. Az elnök itt volt a szállodánkban, üdvözöltük egymást. Ha a klub beszélni akar velem, a következő napokban lesz erre lehetőség…” – jegyezte meg a továbbiakkal kapcsolatban.