Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Végleg megvásárolná a kölcsönben lévő játékost a Napoli – sajtóhír

A nápolyi együttes vezetősége és szakmai stábja is nagyon elégedett a labdarúgóval, így végleg megvásárolnák őt, olasz és angol sajtóinformációk szerint.

(Photo by MB Media/Getty Images)

A Napoli nem tervezi elengedni André Zambo Anguissát, aki jelenleg a Fulhamtől szerepel kölcsönben a Serie A éllovasánál a jelenleg futó idényben. Az Azzurri már az első mérkőzéseit követően nagyon elégedett a középpályás teljesítményével, így végleg megvásárolhatják őt januárban, a hírek szerint 15 millió fontot kell fizetnie az olasz csapatnak érte.

A 25 éves kameruni válogatott játékos 2018-ban érkezett a Fulhamhez, ahonnan egy évre kölcsönadták őt 2019-ben a Villarrealban is. Az elmúlt szezonban az angol gárda kiesett a Premier League-ből, ezért Anguissa mindenképpen távozni akart, hogy egy élvonalbeli klubnál szerepelhessen. Sokáig nem érkezett érte ajánlat, azonban augusztus 31-én a Napoli előrukkolt egy kölcsönszerződéssel, amely tartalmaz végleges megvásárlási opciót is, és erre az angol csapat vezetősége, valamint az afrikai középpályás is azonnal rábólintott.