Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nyitott a maradásra a Milan alapembere – sajtóhír

A legfrissebb olasz sajtóértesülések szerint a jelentős nemzetközi érdeklődés ellenére az AC Milan meghatározó játékosa készen áll megújítani szerződését jelenlegi csapatával…

(Photo by Chris Ricco/Getty Images)

Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato portálja úgy tudja, hogy Theo Hernández nyitott arra, hogy mielőbb megújítsa az AC Milan csapatával 2024-ig érvényes szerződését, miután a Paris Saint-Germain gárdája megalapozott érdeklődést mutat irányába.

A 23 esztendős francia bekk két évvel ezelőtt mintegy 20 millió euró ellenében a Real Madrid csapatától került a milánóiakhoz. Hernández hátvéd létére az első idényében hét, a másodikban nyolc gólt szerzett, jelenleg 88 pályára lépésről 16 találatnál jár a Rossoneri színeiben, így egyáltalán nem meglepő az érdeklődés iránta. Főleg hogy több csapatnál is hiánycikk keletkezett balhátvéd poszton, kevés manapság a fiatal, tehetséges futballista a posztra.

Hosszas várakozás után ebben a hónapban Hernández a francia válogatottban is bemutatkozhatott, mivel mellőzése után végre meghívót kapott Didier Deschamps szövetségi kapitánytól.